Egyébként… mindenkiről gondolja azt valaki, hogy hülye.

Ez van.

Nem azokról akarok én itt írni, aki egészségügyileg, pszichológiailag vagy bármilyen egyéb okból sérültek, nem akarom őket bántani. A teljesen hétköznapi, elvileg normális gondolkodással rendelkező emberekről. Persze egy IQ teszt vagy egy diploma, biztosíték lehet, de egy józan paraszti ésszel feltett kérdés néha többet mond bármilyen orvosi igazolásnál.

Kezdjük azokkal, akikről sokan gondolják, hogy hülyék. Alacsony a kerítés, ugye, ezért aztán sokan vannak, akikről sokan gondolkodnak így. Le is lehet szögezni, hogy akár szerencsétlennek is lehet őket nevezni, mert talán csak azért nem orvosilag igazolható a problémájuk, mert még nem jöttek rá a szakemberek, hogy hogyan igazolják, de azért is szerencsétlenek, mert gyakran nem is jogosan gondolják őket hülyének, és azért is (leginkább), mert legtöbbször nem is sejtik, hogy ez a helyzet.

Vannak aztán az átlagos emberek, akik különösebben nem hülyék, nem is okosak, vannak dolgok, amikhez meg nagyon is értenek. Mégis. A legtöbben őket a közvetlen környezetükből gondolják hülyének. Persze, gondolhatják, mivel ismerik őket. A többség nem tudja, viszont azok a kevesek! Igazi, életet megkeserítő hülyeségek törnek itt felszínre, amikor valakivel nem lehet mit kezdeni, mert annyi esze már van, hogy rájöjjön, hogy őt hülyének akarják nézni. Parttalan viták, állandóan előjövő konfliktusok, a megértés hiánya: ha valakivel „így állunk”, akkor ott valaki hülye. És gyakran bizony mindkét oldallal vannak gondok.

Na és vannak az okosok. Gondolhatnánk, hogy őket senki sem tekinti hülyének. Pedig de. Hány tanárra, főnökre, politikusra, szaktekintélyre, vezetőre szokták mondani, hogy hülye. Itt persze gondolhatnánk, hogy csak az irigység. De nem ez a helyzet, tényleg vannak olyanok, akiknek van esze dolgokhoz, máshoz viszont annál kevesebb, és aki józanul megvizsgálja a helyzetet, megállapítja: ez hülye!

De az igazán érdekes talán a másik oldal. Mert amíg mindenki fel tud sorolni szerintem majdnem annyi hülyét, mint ahány embert ismer (vagy ha nem őszinte magával, akkor legalább bevallhatná, hogy bizony hülyézte már le legalább gondolatban valamennyit), addig saját magáról szinte senki sem gondolja azt, hogy hülye. Hogy is lennénk azok?! Velünk csak elbánt az élet, vagy nem volt szerencsénk, vagy nem értjük meg egymást, vagy bizonyos dolgok nem érdekelnek. Akivel elbánt az élet, vagy nincs szerencséje… arról a legtöbben azt gondolják, hogy hülye, vagy szerencsétlen. Aki nem ért meg másokat, és másokkal nehezen jön ki… arról a másik általában simán azt gondolja, hogy hülye. Aki meg annyit mond, hogy bizonyos dolgok őt nem érdeklik, azt azok, akiket az a dolog komolyan foglalkoztat… bizony hülyének ítélik.

Nem lehet azonban ezzel állandóan foglalkozni, de néha talán kell. Ha más nem, akkor annyira, hogy ha szembe találjuk magunkat valakivel, akit épp hülyének tartunk valami miatt, akkor gondoljunk arra, hogy éppen ő is nyomós indokokat sorakoztat fel, hogy miért vagyunk éppen mi a hülyék.

„-Itt mindenki hülye?

-Itt? Mindenki.”

Üvegtigris

2020.06.02.