Végleg

A rimóci Dr. Manga János Közösségi Ház irodalmi pályázatára írtam ezt, ami tulajdonképpen egy korábbi Egyébként... cikkemnek (http://doub.blog.hu/2009/03/23/2015_05_31_egyebkent) egyfajta kibontása.

Végleg

A folyosón álldogált, indulóban volt, nem különösebben hatotta meg a dolog (mondogatta magának és másoknak), de valamiért nehezére esett az ajtón kilépni.

„Lassan indulni kell. A táskák már kint vannak, talán minden benne van, összepakoltunk mindent. Listát kellett volna írni. Összepakoltunk mindent, akkor minek lista? Dudálnak. Minek türelmetlenkednek?

Megyek még egy kört, nehogy mégis itt maradjon valami. Bár tervezek visszajönni jövő héten is. Hetente legalább egyszer. Azt azért kellene. Rendben tartani, takarítani. A folyosón nincs semmi. A kis cipős szekrény. Benne… sincs semmi. Te jó ég, ebbe kiskoromban még belefértem. Mikor unokahúgommal bújócskáztunk. Mindig ez volt az első hely ahová bújtunk, de sosem ahol a másikat kerestük. Aztán egy idő után már nem bújócskáztunk. Na, mindegy. WC, fürdőszoba, hopp egy pohár. Ez is mióta megvan már! Már akkor felhólyagosodott rajta a minta, mikor azt az összevissza végű fogkefét kaptam. De még mindig megvan. Na, ezt se hagyjuk itt akkor. Jaj, a bojler. Csinálni kellett volna már vele valamit. Mindegy, majd visszatérek rá.

A nappali? Fú, de fura így üresen. A szekrények meg a függöny legalább marad, meg ez a nyomorult parketta. Na, hát ez, nem rakták be a többi közé? Nem baj, ha ők itt hagyták, én nem fogom utánuk vinni, mindig is utáltam ezeket a vackokat. Siófok. Az… porfogó. Itt legalább lesz mit fognia. Kétajtósban semmi, fiókokban… legfelsőben semmi, középsőben sem, az alsó-…. ez meg ragad. Gyere már ki te! Na. Óóó. De jó, hogy benéztem. Ezek egyszer még sokat fognak érni. Te jó ég, hogy gondolhattam én ezt valaha komolyan, hogy egy rakás magazinért valaki valaha pénzt fog adni egyáltalán. Na, mindegy, elviszem, még egyszer átfutom majd őket. Ú, ez húsz éves. Na, majd. Aztán meg gyújtós lesz belőle. Hopp még egy toll is van itt. Az mindig jó, ha van. A sötétítőt is behúzom. Ez a rohadt parketta.

Hogy szokták ilyenkor? Ajtókat nyitva vagy inkább mindet csukva hagyni? … Nyitva hagyom, mert ez pont nem záródik rendesen, úgy is kinyílna.

-Ne dudálj már, mindjárt jövök!

Na, a szobámban? Az ágyon a pokróc hagy maradjon, kitudja, mikor kell még itt aludni valamiért, akkor jó lesz. Aztán idővel ki is lehetne festeni. A fejemnél rémesen mocskos már a fal, hogy miért nem raktuk fel azt a falvédőt, amit annyira mondott… mert ronda volt azért. Szék, asztal, … fiókban valami? Semmi. A sok karcolás, meg matrica. Matricák… tényleg azok hová lettek? Nem voltak a limlomos dobozban. Megnézem még itt is … jajj már ide se férek be. A rejtekhelyem! Ezt, hogy elfelejtettem! Van benne valami? Hm. Egy telefirkált füzet, gémkapocs, egy szépen csillogó kavics még osztálykirándulásról talán. Ennyi? Pár ezrest hagyhattam volna benne valamikor, hogy most megörüljek neki. Na, mindegy. A szobám. Jó lesz már, hogy nagyobb lesz. Jajj, ez a csillár is, idővel ezt is lecserélem. Csak venni kellene egy lámpát. „A nagymama vette még nászajándékba” – ezért lesz tökéletes elrejtve a te szobádban. És én még büszkélkedtem vele a haveroknak hatodikban. Na, jó.

Ez a szoba? Hát ez tök üres. Hogy tudtak itt, mindig ilyen hidegben aludni? Erre is ráférne egy festés. Ha el akarnánk adni, akkor mindenképp.

Konyha? Ááá ez a francos szög! Gyere már ki te! Akkor maradj, három pólómat szaggattad szét, most már maradj, legközelebb hozok fogót is. Most kellene listát írnom, hogy mivel jöjjek legközelebb. Hát ez a tűzhely is jó, ha marad, ha valamiért itt kellene éjszakázni, még lehetne rajta valamit melegíteni. Mondjuk edények nélkül nehezen, de na… Ez legalább ki van festve. Mondjuk mikor a kotyogós szétpuhant, azután kellett is egy festés. A kráter azért ottmaradt a plafonon, de lefestve nem nagyon látszik. Kotyogós. Azt lehetne ide egyet szerezni. Meg akár oda is, abban jó a kávé. Na majd a listára. A hűtő helyén ki kell majd cserélni a linóleumot. Hogy fértünk el ebben a konyhában?

• Jajj ezek meg a dudájuk!

A kulcs nálam van? Ja, az akasztón. A kisablakra még ránézek, nehogy nyitva maradjon.

Na, jövő héten majd visszanézek, csinálok valamit.”

Ezzel bezárta az ajtót, és soha többé nem jött vissza.

2016.04.18.