Egyébként… emberi értékek.

Az erkölcsi norma egy következetes, egységes értékrendszer kell, hogy legyen mindenkiben, ami alapján az egyes emberek élik az életüket, és elvárják másoktól, hogy hasonlóan éljék. Illetve sokszor ezek olyan törvényen kívüli (törvény felett álló), valóban csak erkölcsi normák, amiket a mai csodálatosan liberális világban nem erőltetni, de gyakran szóvá tenni is tilos. Így aztán sokszor ezeket a normákat nem lehet elvárni a közösségünk tagjaitól sem, azon kívül pedig tényleg értelmetlen, egy indiainak nem magyarázza meg senki, hogy böjtben pénteken ne egyen húst… mivel egész életében nem eszik. A kulturális különbségek, távolságok óriásiak, vallási, történelmi és erkölcsi vonalon olyan távol állnak bizonyos közösségek egymástól, hogy azok között szinte kizárt az átjárás, hacsak nem a globalizált társadalom, amiben azonban a legtöbb egyedi érték és egyedi norma elveszik. Így szűkebb közösségben lehet csak megkívánni a többi embertől, hogy igazodjon a le nem írt szabályokhoz is. És a legtöbb ember szeretné, ha a többiek is az ő saját normái szerint élne, mert ezzel könnyebb együtt élni, és az önigazolás természetesen boldoggá teszi az embert. Ezért várnak el az emberek egymástól viselkedési, hozzáállási alapokat. Aki megfelel ezeknek az alapoknak, az jó ember, aki nem, azt rossz szemmel nézik, ellenségükként tekintik, mivel az nem úgy tesz, ahogy nekik tetszik. Még olyankor is elvárnák, ha semmi közük a másikhoz. Ilyenkor persze nem várhatnak el semmit, de akkor is rossz emberként tekintenek az emberre, még ha nem is ismerik.

És sajnos a fordítottja is gyakori, ha valakit ismernek és nem kedvelnek, akkor képesek a normáikat úgy alakítani, hogy az ellenségük mindenképp a negatív oldalon álljon. Köpönyegforgatók és hazug emberek azok, akik így tesznek. Értékes ember az, akinek az értékei maradandóak, tartósak, nem váltogatja a normáit. A norma az norma, az egy és megváltoztathatatlan, vagy különben nem is norma.

Persze senki sem születik tökéletesnek, az emberi értékek, a fontos és sarkalatos dolgok idővel csiszolódnak végül morállá, addig pedig sokat kell tapasztalni, egy tanulási folyamat végére alakul csak ki mindez. És sok hibát vét addig az ember, sok, kezdetben nyilvánvalónak tűnő dolgot kell megkérdőjeleznie magában, átértékelni, felülírni. De ennek a folyamatnak is véget kell érnie, egy felnőtt embernek már ki kell magában alakítania azt a rendet, amihez önmaga is igazodni tud, és ami alapján értékelni tudja a világot. A fiatalokban ezek a normák legtöbbször annyi nincsenek kialakulva, hogy azt gondolják, bármit szabad, és nem értik a felnőttek szigorú elveit. Ahogy érik be a fejük, úgy jönnek rá egyre-másra a szabályok fontosságára. Vannak persze akik nem, és ennek az elkallódásnak jó táptalaj a mai szabadelvű globális világ, amikor senki nem szabhat meg senkinek semmit. De ez egyszerűen nem fenntartható, egész egyszerűen káoszba, anarchiába vezet. Ezért kell, fontos, talán kötelező is ezekről a normákról beszélni, ezeket elvárni, és megértetni másokkal. És nem rugalmasan kezelve, nem szabad megengedni, hogy az egyiknek szabad ezt, a másiknak meg nem. Szomorú látni akár felnőtt és idős embereket is, akikben gondolnánk, hogy már stabil lábon állnak az emberi értékek megítélése, hogy olykor szédületes kettős mércével ítélkeznek. Az egyik oldalon habzó szájjal mondanak el bárkit bárminek az erkölcsi alapokra hivatkozva, közben, ha a saját családjukban, baráti körükben történik valami „szégyenteljes” dolog, azt mosdatják, szépítik, az nem is böki a csőrüket.

Nem is böki a csőrüket? Valahol azért remélem, hogy ilyen esetben azért legalább az éjszaka csendjében csikorognak a fogaskerekek, hogy ezt feldolgozzák.

2020.07.01.