… egy nagyon jó országban élünk. És nem csak azért mert nem az ország területe határozza meg a nagyszerűségét, hanem a benne élő emberek. Rengeteg lehetőséget, sok feltalálót és tudóst, kiváló művészeket adott már a világnak, és lehetne még sorolni. Mégis sokan szeretnek úgy fogalmazni, mintha az országunk vagy a benne élő emberek velejéig romlottak lennének.
Ki ne hallott volna már bosszús embereket úgy megszólalni, hogy „tipikus magyar hozzáállás”, meg „mit várnék ettől az országtól”. Szomorú, hogy az emberek sokszor nem látják a fától az erdőt.
Az egyik leggyakrabban hangoztatott sztereotípia saját országunkkal és a benne élő emberekkel, (tehát a magyarsággal szemben), hogy szeretjük visszatartani a másikat, ha az el akar érni valamit.
Én azonban úgy látom, hogy ez nem tipikus magyar szokás, mint ahogy nem tipikus valószínűleg egyik másik népre, nemzetre sem. Inkább rendszerre jellemző. A magyaroknak kijutott jó pár évtized a kommunizmus diktatúrájából, ahol a rendszer része volt a besúgás. Akit lehetett beszerveztek, akit nem... nos az ezzel szinte rögtön gyanússág is vált, így azt megfigyelték. A rendszer elvárta az emberektől, hogy megfigyeljék a másikat, ha valakinél kirívót tapasztalnak azt jelentsék. Mi lehetett ilyen kirívó tevékenység vagy tulajdonság? Széles palettáról lehetett választani, de jellemzően a tehetséggel, képességgel, tenni akarással megáldott, a magukkal és életükkel valamit kezdeni akaró emberek voltak megtalálva, mint besúgni valók. Sokszor a besúgásnak lehetett volna (lehet, hogy volt is) haszna, ha a megfelelő embert így megfelelő helyre juttatták. Volna. De a rendszer célja nem az volt, hogy az emberek kitörésre képes példaképeket kapjanak, hanem hogy mindenki maradjon nyugodtan a saját sorába beállítva. Így aztán a legtöbben félve attól, hogy kezdjenek valamit, besúgóvá, megalkuvóvá váltak nem azért mert a személyisége, a nemzetisége vagy akár a családja ilyenre nevelte volna. Egyszerűen abban a rendszerben alig volt más lehetőség.
És a „rendszerváltáskor” (vagy amikor annak kellett volna lenni) az embereknek elfelejtettek szólni. Hogy lehet most már máshogy gondolkodni, lehet már akarni, tenni, képessé válni. Lehet többet elérni, több-ben gondolkodni, nem megelégedni, és nem kell félteni sem a rendszert sem a másikat attól, ha az kiemelkedik a többiek közül. Sajnos kicsit berozsdásodtak a csavarok, a fogaskerék még mindig ugyan olyan lassan forog, a korábbi rendszerben ugyanis nem olajozták egyáltalán, az új rendszerben (aminek van még hova fejlődni) egyelőre nem takarították ki a koszt a gépezetből.
Hajrá emberek, ne legyünk még mindig a huszon-akárhány évvel ezelőtti rendszer rabjai. Ha valaki akar valamit, sőt akár el is ér valamit, annak veregessük meg a vállát, támogassuk. És mondjuk ezentúl az ilyen alkalmakkor, hogy igen, ezt vártam egy magyartól, ezt várom ettől az országtól.
2016.04.26.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.