Egyébként… keserűtúró

Eltelt egy év. De a hűtőben még mindig ott a keserűtúró. Sokáig eláll, és csak nagyon apró darabokat fogyasztok belőle. Egyrészt azért, mert annyi is elég belőle (inkább fűszer), másrészt mert azt akarom, hogy sokáig kitartson. Nem is értem, sosem értettem, hogy marad meg ennyi ideig, de most nagyon örülök neki. Emlékeztet és felelevenít.

Édesapa csinálta, és ezt az adagot még ő mérte ki nekem. Mikor fiatalabb voltam nem szerettem, de otthon sokszor a tejfölös haluskához például ezt keverték. Aztán egyszer valamiért megszerettem és Édesapa örült ennek. Ha csinált, mindig mondta, hogy vigyek, hagy fogyjon, egyem. Mi a keserűtúró? Pontosan nem tudom, túróból, kecsketúróból készülő amolyan sajtféle, befőttesüvegben jól megtömörítve érik be idővel a sós íze, amihez nem mindenkinek van ízlése megkóstolni, sokszor megszagolni sem. És nagyon sokáig eláll, akár egy jó sajt, hónapokig pihenhet. Az én kis üvegem már csak negyedig van, de még így is sokáig lesz belőle. Étel. Ételízesítő.

De nekem egy éve valami egészen más. Olyan emlék, ami máshoz nem fogható. Valami, ami még mindig összeköt vele, méghozzá elevenen. Az érzékszerveimen keresztül. Nem csak egy fotó, nem csak egy hangfelvétel, hanem íz és illat, ami az ő kezeiből kerül még mindig a tányérra. Azért akarom, hogy sokáig maradjon belőle. Az asztalnál bármikor ott lehessen. Mert nem csak a túró van benne. Benne van az érintése, ahogy összenyomta a túrót, hogy az egyben maradjon, ahogy az üvegbe tömte, hogy légmentes és kemény legyen. A kezéből maradt benne, az érintése, vagy inkább a szorítása maradt benne. Mint egy ölelésnél. A szeretete, hogy ezt nekünk is csinálta, hogy együk. Nem csak íz, de étel, táplálék, útravaló. Benne maradt minden alkalomból egy szó vagy egy sokadszor elismételt mondat, amit míg élt, volt, hogy már untunk, de most már valahogy hiányzik ez az unalom. A nevetés, a kacsintás, hogy miért finom, mivel jó, legközelebb is vigyek. Többet már nem tudok hozni.

A hűtőből kivéve, az asztalra téve, egy csipetet lefarigcsálva, majd a kés hegyével a falatok mellé mindig jön az ízlelés mellé egy kis emlék, vagy néha egy egész élet érzése. Mintha ezekben a darabokban benne lehetne az egész élete, és mintha így kapnék belőle még mindig valamit. Olyat, amit addig is amíg élt, és néha olyat, ami valamiért kimaradt. Egy mindent összegző áttekintést, mert ennyi idő alatt többször és sok szemszögből gondoljuk végig valaki életét, és elkezdjük észrevenni a változásokat, a folyamatokat, amiket életében nem. Ahogy az ízlés változik, úgy érik idővel az ember emléke is. Halványodnak a rosszabb, élesednek a szép emlékek. És néhány felismerés egyértelművé válik: amit kaptam tőle az már az enyém, csak az enyém, és csak annyi, tőle több már nem lesz az enyém. Tanítást, irányt, gondolkodásmódot, és végeredményben szeretetet. Magamnak kell feldolgoznom és megértenem, hogy mi ez az örökségem, pontosan mi is az, amit ő akart, mi az, amit ebből én akarok. Kaphatok én mástól tanácsot, és lehetett ő bárkivel kapcsolatban, ami kettőnk között volt, az már csak bennem van. Ahogy én emlékszem rá, úgy senki, és nem tudhatom, hogy más hogyan emlékszik rá. Sajnálhatom, ha valakinek rossz emléke van, sajnálhatom, ha nekem is akad, és örülnék, ha más is emlékezne olyan szép pillanatokra, ami nekem volt vele, és nagyon kíváncsi volnék az összes jó emlékre, amit másokkal élt meg. Beszélgetni lehetne róla, de talán még korán van. Ez a rendje a dolgoknak, hogy amíg olyanokra is túlságosan emlékszünk, amikről nem akarunk beszélni, addig nem illik. Utána már majd szabad lesz. És jó lesz. És akarok is. Addig pedig a saját emlékeinkkel kell beérnünk.

De nekem még van keserűtúróm. Úgy érzem, hogy van még, amivel kiegészíti ezt a csomagot. Ilyenkor mintha imádkoznék, egy kicsit mintha velem lenne, velem enne, ő adna enni, adna még valamit, ételt, életet. Vagy csak fűszerezné még mindig aktívan az ételem, az életem. Élet. Életízesítő.

Ilyen nekem az a kis üveg a hűtőszekrény felső polcán. Valami nagyon fontos, ami máshoz nem mérhető, és másnak fabatkát sem érne. De nekem minden egyes alkalommal fájdalom és öröm, íz és emlék egyben, valami belső vihart elindítani képes kis ízfokozó keserűség.

2022.04.03.