Egy időben az USA egyik legnagyobb városa, Michigan állam fővárosa volt. Az autóipar változása és belső viszályok miatt a lakosságának száma a harmadára csökkent. Szellemvárosként emlegetik.

Mitől szellemváros? Mert olyan mintha meghalt volna, és csak az emlékei maradtak volna hátra. Házak ezrei, gyárépületek, kórházak, templomok, középületek néptelenedtek el, városrészek ürültek ki, ahol a bűnözőkön kívül sokszor csak elvadult kutyák falkáival futhatna össze az ember, már ha járna arra bárki. Omladozó épületek okoznak szorongással teli furcsa érzést az emberben. Furcsa érzést, hogy itt mennyi élet volt korábban, mennyi munkát, energiát, akaratot és reményt áldoztak az itt élők ezért a rengeteg mindenért, ami most az ürességének súlya alatt roskad össze.

A helyi könyvtár, ami valamikor az egyik legnagyobb volt az államban, gyilkosságok helyszínévé vált, vagy holttestek rejtekhelyeként szolgál. Autógyárak, amiben több tízezer ember dolgozott, most ablaktalanul, kapuk nélkül, dülöngélő betonhalomként várja, hogy egyszer majd valaki talán feltakarítja. Otthonok. Rengeteg otthon, gyönyörű, százéves épületek, amiben biztosan több generáció felnőtt, amiknek minden zugából árad az „egykor otthon” érzés, hogy a sok apró részlet, a díszítések, a színek, a körítés mind idomuljon a családhoz, gyakorlatias és mégis szép lak legyen a benne lakóknak. És ilyen otthonokból van teljesen elhagyva sok száz, ezer. Akik itt éltek már messze laknak, sokszor eladni sem próbálták meg a családi fészket, mert volt, hogy az egész utca elköltözött.

A családi házak még jobban erősítik az emberben ezt a „valami nincs rendben” érzést, hogy ilyen nem lenne szabad, hogy megtörténjen. Amerikai álom. Ahol minden szép és jó. Vagy csak előre szaladtak néhány évet. Érti az ember a történteket, amik ide vezettek, de mi hiányzott, hogy ez ne történjen meg? A jelenlegi városvezetés a problémákkal szembenézve igyekszik mindent megtenni, hogy megállítsák a teljes elnéptelenedést, és talán visszafordítsák a folyamatot. Biztosan sokat lehetne tőlük tanulni, mivel nyilván tanulmányozták a helyzetüket, hogy mi az, amit most lehet tenni, és mik voltak azok a hiányzó „apróságok”, amik megakadályozhatták volna egy város halálát. Érdekes módon egyik fő projektjük az árván maradt házak lebontása.

De lehet ezen gondolkodni szabadabban is. Egyértelműen látszik, hogy az épületek, intézmények önmagukban képtelenek voltak megtartani a lakosságot. Az egység hiánya is egyértelmű jel, mivel az egyik legnagyobb probléma a faji zavargások voltak, a biztonság és a nyugalmas élet lehetőségének hiánya ugyanannyi embert üldözött el, mint a munkanélküliség. Mivel egy óriási városról van szó, az ember könnyen el tudja képzelni a ragaszkodás hiányát, a rengeteg ember között, akik ráadásul sok más helyről költöztek be a munkalehetőségek miatt, nem alakult ki erős kötőerő a helyhez, településhez (?). Vagy ha volt is, nyilvánvalóan nem volt ez a kötődés olyan szintű, hogy megakadályozza az elvándorlást.

Vajon amikor a folyamat elindult, vagy amikor már javában zajlott, a város vezetése, vagy akár az emberek észrevették, hogy mi történik? Vagy nem volt ez elég drasztikus egy határ eléréséig? Vagy észrevették, de nem vették komolyan, esetleg nem is akartak vele foglalkozni? Vagy tették, ami tőlük telt, nem figyelve a nagyobb képet, hogy a konkrét katasztrófát mivel tudnák megakadályozni?

Mi észre vennénk hasonló jeleket, és tudatosítani tudnánk e, hogy mik azok a sarokpontok, amik ellensúlyozni tudnák az egyszerű, ésszerű döntéseket annak érdekében, hogy a mi településünkkel ez ne forduljon elő? Nincs viszont aranyszabály, nincs biztos módszer, de aki más kárán nem tanul…

Egy óriási város drámája jól megjeleníti, hogy az érték az emberekben van. Egy emberben is, ha az épp annyit tesz, ami szükséges és jó. Az embereket kell megbecsülni és nem ereszteni. A közösségekre pedig ez hatványozottan, annyiszor értendő, amennyi tagja van. Őket kell fejleszteni. Nem a munkára, hanem a közös értékek, a kultúra, a közös pont, a település értékelésére, őrzésére, megtartására. Nem lehet az épített infrastruktúra egyik részét sem az emberi infrastruktúrák, a közösségek elé helyezni. Mert ha közösség nincs bennem lehetek sok szintes, csillogó-villogó palota, mit sem érek.

2021.11.05.

Üdvözlöm! Köszönöm, hogy fogadott! Először is had gratuláljak jövedelmező befektetéséhez. Úgy látjuk, hogy ez tartósan bebiztosította a helyét a leggazdagabbak körében. Mondhatnám, hogy közöttünk! Háh, de hagyjuk a viccet. Mert a nagy pénz és nagy hatalom mellé nagy felelősség is jár, ugye? Nem így gondolja? Hát igen, ilyen bankszámlával az ember gyakorlatilag sérthetetlen, ettől függetlenül még felelősséggel tartozik azok iránt, akiktől ez a hatalma, tehát a pénze származik. És ugyan kitől mástól származna ez az óriása vagyon, ha nem az emberiség egészétől. Bizony. Ahhoz, hogy maga a leggazdagabbak között legyen, sokaknak nélkülöznie kell. És ezért szeretnék bemutatni magának egy csoportot. Nevezzük ezt most a Sérthetetlen Felelősök Csoportjának.

Mivel egy bizonyos szint fölé emelkedett a vagyona, ezért megkerestük. Mindannyiunkat így kerestek meg, és csak azok lehetnek ezekben a körökben, akik biztosították rátermettségüket egy ilyen mértékű vagyon biztos kezelésével. Mert úgy gondoljuk, hogy akinek tehetsége vagy lehetősége van ilyen mértékű erőt a kezében tartani, az kiválasztott is egyben, akinél jó kezekben lehet az emberiség többségének sorsa. Gondoljon rá úgy, hogy ez a rengeteg ember a pénzük, lehetőségeik, életük jó részét áldozva választotta ki önt, így önnek most már csak cselekednie kell. A cselekvésre pedig a vagyonunkon keresztül rengeteg eszközünk van. Első sorban a politika, amit befolyásolhatunk, alakíthatunk.

Miről is szól ez a társaság? Hitről. Nevethet. Én hívő ember vagyok, és képzelje el, a legtöbb társunk az. Egy kicsit megmagyarázom. Tudja milyen állapotban van a bolygónk, a természet, és milyen kilátásai vannak az emberiségnek? A globális felmelegedés már nem csak dörömböl az ajtón, néhol már be is törte azt. A kimerülő energiaforrások csak néhány befektetőre jelentenek veszélyt, az emberiséget sokkal jobban érinti az élelem globális szintű termelésének mértéke és módja, de különösen a csökkenő ivóvízkészlet. A természetről pedig lassan már csak beszélni lehet, pár éven belül kiirthatunk mindent. Egyszóval nem rózsás a helyzet. És mi okozza ezt az egészet? A túlnépesedés!

Tudományosan is megalapozott minden vészjósló előrejelzés, és ez az egyszerű emberekkel ellenben minket meg is tud győzni: a Föld, helyesebben fogalmazva az ökoszisztéma nem képes eltartani ekkora tömeget, különösen nem ilyen mértékű és káros fogyasztási szokásokkal. Egész egyszerűen az emberiség kiirtja saját magát.

És itt térnék vissza a hithez. Hiszek egy felsőbb jóban, hogy van helyes és helytelen döntés. Nekünk áll módunkban meghozni a helyes döntést és cselekedni. Hiszem, hogy nekünk kell megmenteni az emberiséget. De!

Az egész emberiség megmentése nem az összes ember megmentését jelenti, hanem a szükséges számú ember feláldozását. Kész vagyok vállalni a bűnhődést hitem szerint azért, amit milliókkal, milliárdokkal teszek, cserébe tudom, hogy megmentem az emberiség jövőjét. Felelősségteljes döntés.

Látom érdekli a dolog, de nem érti, hogy hogyan csináljuk? Megvan a cél, a célcsoportok, és megvannak a módszerek. A cél tömören: legyen kevesebb ember a földön. A célcsoportot idősíkon kell elképzelni, előre kell venni azokat a tömegeket, akik ugyan kevesebben vannak, de az ökológiai lábnyomuk nagyobb: például az európaiaknak hamarabb kell elfogyniuk életvitelük miatt, mint az indiaiaknak. Idővel változnak a célcsoportok, attól függően, hogy hol kell és hol lehet eredményt elérni.

A módszer többféle, elsősorban a célcsoport határozza meg a végrehajtását, de két fő irányunk van: kevesebb élve születés, több elhalálozás. De hogyan tudunk mi embereket meg nem születetté tenni vagy megölni? Természetesen közvetlenül sehogy. Na nem azért, mert nem ez lenne a rövid távon hatékony, de visszafelé sülne el. Ha a gyorsaság lenne az egyetlen szempont, akkor többet ártanánk, mint kellene és a terv idejekorán kiderülne, amit a tömegek és általuk a politika nem hagyhatna annyiban, lásd Németország végső megoldásának hosszútávú kicsengését: végül nem érték el céljukat. Hosszútávon úgy lehet elérni azt, amit akarunk, ha a tömegekkel elhitetjük, hogy ez nekik jó, ez nekik joguk, ez a szabadságuk része. Persze sosem tudják meg, hogy a cél az, hogy kevesebben legyenek, legyünk. Most már kíváncsi igaz?

A jogaikat és szabad akaratuk céljait kell a megfelelő irányba terelni, ez a legfőbb módszer. A melegjogok, az abortusz, a kábítószerhasználat, az eutanázia, akár gyermekeken is: mindezek, mint alap jogok, amik ellen lassan már szólni sem lehet. Mindegyik tökéletesen megvalósítja például a gyermekvállalás visszaszorulását. A karrierközpontú társadalomkép szintén. Vagy annyira túlérzékenyíteni lehetőleg minél többeket, hogy lassan az egészséges udvarlás is sértő legyen. A lényeg, hogy a háttérből támogassuk ezeket az irányzatokat. Ez a módszer a nyugati típusú tömegekre van szabva, és ez csak a jéghegy csúcsa!

Ha kíváncsi további részletekre, kérem találkozzunk jövő héten a golfpályán! A viszont látásra!

2021.07.01.

Szerencsére akad bőven. Sok világnapnak tudjuk és értjük a mondandóját, fel kell hívni a figyelmet  bizonyos problémákra, betegségekre, bizonyos tulajdonságokkal rendelkező emberekre, bármire. De ezt a „rendszert” is megtalálták maguknak azok, akik hol tréfát akarnak űzni valamiből, hol nagyon is komolyan vesznek valamit, amit magyarázat nélkül más nem fog megérteni.

Kezdésként adjunk a romantikának, párkapcsolatban élőknek ezeket a napokat kifejezetten ajánlott megtartani: Január 22. A Csók nem hivatalos világnapja, Március 1. Az udvarlás és bókolás világnapja, Március 20. Az ölelés világnapja, Július 6. Csók világnapja, Július 11. Népesedési világnap, November 10. Szeretkezés világnapja, November 26. A szerelmi vallomás napja. A listából kimaradt, de ugye senki nem felejti el februárban a Valentin napot!

Két érdekes és ellentétes nap: Január 23. A legszomorúbb nap, Június 23. Legvidámabb nap. Minden bizonnyal van köze az időzítésnek ahhoz, hogy az egyik télen a másik nyáron van. Azonban mindenkinek bizakodásra adhat okot az idei évre, hogy a legszomorúbb nap már elmúlt, a legvidámabb pedig még hátra van.

Vannak tevékenységeket, spontán vagy szervezett eseményeket népszerűsítő napok. Ilyenek például: Március 1. Ölelj meg egy könyvtárost világnap, és ez a nap a „Kertészkedj meztelenül” világnapja is. Március 22. Nemzetközi párnacsata nap, a megszervezett párnacsatáknak külön szabályai is vannak. Fontos napok a következők: Augusztus 10. A lustálkodás napja, Augusztus 17. a „Mosolyogj és integess a turistáknak” világnap, Szeptember 20. pedig a Takarítási világnap. Egyik jobb, mint a másik.

Jó tudni, hogy vannak, akik megfelelő időben tudnak a megfelelő dolgokra koncentrálni. Ezért is lehet fontos megtartani: Január 18. Hóemberek Világnapja, Január 20. A Pingvin-tudatosság napja, Május 4. Ékezetes betűk világnapja, Július 5. Macskák világnapja, Június 29. A sár napja.

Lehetne saját napunk, Rimóc napja, A pislogás világnapja. De talán nem is kell feltalálni semmi újat, megtarthatnánk egyszerűen szeptember 23.-án a Nemzetközi Nyuszi Napot.

Azon túl, hogy másokkal közösen megtartunk egy napot, senki se felejtse el megtartani a saját napját. Mindenkit köszöntök egész évre kiterjedően a névnapja és születésnapja alkalmából! Isten éltessen mindent és mindenkit!

2021.02.02.

Több szólás és idézet adja azt a megszívlelendő tanácsot, hogy bizonyos esetekben sokkal jobb hallgatni. Hallgatni arany. Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna. Ha nem tudsz egy jó szót szólni, inkább nem mondj semmit.

Nem feltétlen és nem mindig igaz ez. Alapvetően, ha az embernek mondandója, érve, hasznos véleménye, kérdése, ellenvetése van, akkor azt ki kell mondani, le kell írni, meg kell kérdezni. Ha ezzel előbbre tudja vinni a beszélgetést vagy információt, tudást oszt meg vele. Fontos is, hogy ha az ember igazságérzete megköveteli, akkor alátámasztható módon, a normális vitakultúrát használva közzé is tegye gondolatait, akár még be is szóljon. Ezzel nem árt annak sem, akinek közvetíti a mondandót és magáról sem állít ki közben szegénységi bizonyítványt.

Vannak azonban különböző helyzetek, amikor ezek a tanácsok bizony nagyon hasznosak tudnak (tudnának?) lenni. Észre kell venni, hogy a megfogalmazás inkább a „megszólaló” érdekeit védi. Felhívja a figyelmét, bár általában inkább már csak utólag, hogy az elmondott dolgokkal saját magát sikerült rossz színben feltüntetni. Közben azonban sikerült valószínűleg a hallgatóságot is valamilyen negatív élményben részesíteni. Tehát ha valaki odafigyel, hogy mikor hallgat, akkor többet is menthet: a beszélgetést, a hallgatóság kedvét, és saját magát a lebőgéstől.

A hallgatóság kedve a társalgásra és a megszólalóval való kommunikációra és a beszélgetés folytatásának megóvása azért fontos, mert senki (különösen, aki megszólal egy ilyen helyzetben) nem akar szociálisan sérülni, magyarán nem akarja magát kizárni egy beszélgetésből, mert ugye biztosan nem azért szólt bele. Kivéve, ha trollkodik, vagy tényleg az a célja, hogy a beszélgetés megszűnjön, és esetleg azzal az emberrel valóban nem akar többet beszélni. Erre mondjuk abszolút jó technika, ha hülyének tetetjük magunkat, de talán mégsem szerencsés.

Miért nem veszi gyakran észre magát az, aki ilyen helyzetbe kerül? Lehet egyszerűbb eset, amikor az elhangzottakból eszébe jutnak olyan dolgok, amik őt negatívan érintik, amik miatt ő hátrányt szenved, és bár a beszélgetés nem befolyásolja ezt, vagy éppen csak azt a témát beszélik ki, ami vele is történik, és ez őt annyira bosszantja, hogy nem tudja magában tartani a gondolatait, a szavait. Ilyenkor gyakran konkrétan meggondolatlan, de abszolút feleslegesen hangzanak el mondatok, amit aztán senki sem tud kezelni. Ehhez jön még az, hogy a megszólaló ilyenkor valamiért úgy gondolja, hogy azzal, hogy kimondta a kínját-baját, valamennyire elégtételt is vett. Ilyenkor olyan állapotba tud kerülni, hogy már-már nyugtatni kell. De hát egy ideges, bántott embernek ezt gyakran nem rójuk fel.

Van, amikor egy bizonyos témát szeretne erőltetni. Ilyenkor van, hogy nem számít neki, hogy teljesen más a téma, egy bizonyos irányba akarja terelni a beszélgetést, és ilyenkor egyáltalán nem szokta érdekelni a megszólalót, hogy köze nincs a beszélgetéshez. Persze a másik jóindulatán múlik, hogy ilyenkor hogyan kezelni a helyzetet. De ezt gyakran észre sem veszik az „elszenvedők”, csak értetlenül állnak: „hogy jön most ez ide?”.

Van, aki mindenben annyira kompetensnek érzi magát szakmailag, hogy okvetlen úgy érzi, neki kell helyre tenni a dolgokat. Vagy azt hiszi, hogy tudja, hogy éppen miről van szó. Ezek a legkellemetlenebb helyzetek, ilyenkor gyakran fordul elő, hogy a megszólaló is hamar rájön, hogy „hülyeséget beszél”, és kínosan kér elnézést. Van azonban, amikor nem képes valaki megérteni, hogy nincs nyomon, de csak nyomja, mert úgy érzi, hogy ő tudja. Az ilyet kell teljesen ignorálni, akár elküldeni a fenébe, ha nem ért a szép szóból.

Mindenesetre az ilyen helyzetek sokszor egy közbevetésből, egy beleszólásból adódnak. Egy olyan helyzetben, amikor nem is kellett volna mondani egyáltalán semmit. Ha matematikailag akarjuk ábrázolni, akkor egy számegyenesen bemutatható a dolog: ha valaki nem szólal meg, akkor nullán marad a „bölcsességi értéke” (erre mondjuk azt, hogy rendben van), de ha megszólal és fölöslegesen, vagy butaságot mond, akkor a másik fél számára elkezd mínuszba menni a mutató, és ez ellen már nem tud mit tenni a megszólaló, a „maradtál volna” már múlt idő. A bölcsesség ilyenkor legtöbbször nem csak az elhangzottak igazságtartalmára vagy relevanciájára vonatkozik, hanem arra is, hogy az emberek az alapján is megítélik magukban a másikat, hogy az tudja mik a társalgási szabályok, tudja mikor kell, mikor szabad és mikor van értelme megszólalni, és képes kontrollálni magát egy normális beszélgetés érdekében. Magyarán csendben tud maradni. A számegyenesen még azok is jobban állnak, akiknek egyébként fogalmuk sincs a témáról, de egyetértésüket kifejezve bólogatnak, vagy csak egy igennel vagy „ühüm-ühüm”-mel megerősítik az elhangzottakat. Ők annyiban bölcsek, hogy ha nem tudnak valamit, legalább nem szólalnak meg.

Ezek ellenére az ember néha nem tudja megállni, nem tud lakatot tenni a szájára. Viszont ilyenkor legalább tudni kell elviselni a retorziót. Előfordul, hogy csak megszakad a beszélgetés, van hogy veszekedést generál, és van, hogy simán elküldik az embert a fenébe. Olyankor meg szépen el kellene menni a fenébe.

2021.01.06.

Mit írogatok én itt hónapról hónapra? Tudom, többekből kifakadt már ez a kérdés.

A Rimóci Újság 2007-es júniusi számába volt először lehetőségem írni, onnantól szinte havonta kellett küldenem egy vagy több témakörben cikket. Először a Közösségi Ház, a klub életét foglaltam össze hónapról hónapra, majd ez bővült az Ifjúsági Egyesület híreivel aztán a település különböző eseményeinek leírásával. Mindig volt mit írni, nem is volt kérdés, hogy bizonyos dolgokról be kell számolni. A 2014-es szeptemberi számban lettem először, mint állandó munkatárs megjelölve. Az újság létrehozásába, mint IKSzT munkatárs is be kellett szállni. A legtöbb cikk persze viszonylag zárt formavilágú volt: egyes események előkészítésének és megvalósításának leírása képekkel és idézetekkel tarkítva. Ezek mellett aztán volt néhány rovat, ami kicsit szabadabb teret engedett, és például a Három kérdés - három válasz cikkekben a száraz tényeken kívül mást is le lehetett írni.

Aztán a szerkesztőségben történt változást követően egy rovat megszűnését kihasználva gondoltam megragadom az alkalmat, és saját cikksorozatot indítok. A megszűnt rovathoz hasonlóan kötetlen témák és megfogalmazásokat alkalmazva saját gondolataimat önthetem azóta formába és tárhatom az újság olvasói elé. Az összes írásomat feltöltöttem egy blog oldalra is, ott így fogalmaztam meg, hogy miket írogatok: "Irodalmi műveknek bénán álcázott - társadalomkritikának gondolt trollkodás. Amúgy ötlet és/vagy gondolatmenet-rögzítés". Tudom, sokaknak ez vagy nem mond semmit, vagy nem magyarázat arra, hogy miért írogatom én ezeket. Mert van írni valóm. Ilyen gondolatok jutnak eszembe, és gyakran a "nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek" elven haladva kiírom magamból őket. Eddig 45 Egyébkéntet írtam, és nem kívánom abbahagyni.

Az Egyébkéntekkel kapcsolatban azok a kedvenc élményeim, amikor egy-egy cikk után többen is megkérdezik, hogy kiről írtam,  és én a legtöbb esetben teljesen őszintén és nyugodtan válaszolhatom, hogy senkiről vagy mindenkiről. Néha a cikkekben emberek magukra, vagy másokra ismerhetnek, ami nem lehet csupán a véletlen műve, ilyenkor azt gondolom, hogy akinek inge, vegye magára! Ha valaki megsértődne ezeken a cikkeken, ne tegye! Nem a sértegetés a célom, hanem igyekszek minden témával egy-egy helyzetet, esetet új vagy több szemszögből megvilágítani.

A Rimóci Újsággal közös élményeim közül mindenképp szeretném még kiemelni a 2015-ös Jótékonysági Bálra készített videónkat. Ehhez a legtöbb állandó munkatárs ötletét, hangját adta, majd az IKSzT-ben rendelkezésre álló technikával sikerült egy parádés és igazán vicces kisfilmet alkotnunk. Remélem, hogy a jövőben is lesz még többször alkalmam ezt a kreatív és tevékeny csapatot segíteni és a velük közös alkotásban részt venni!